Beszélgetés egy ismeretlennel a majdról

Gondoltam, kiszállok egy cigire. Jól megülik magukat azokkal a papírokkal.

Az autó ajtaját becsukva bosszankodva vettem észre, hogy sikeresen lemorzsáltam a szendviccsel az öltönyöm. Szerencsére semmi szósszal pecsételő része nem volt a szendvicsnek, így pár határozott seprő mozdulat és elegáns voltam, mint mindig. Meggyújtottam a cigarettát és jó hangosan fújtam ki az első slukk füstjét a kellemes nyárvégi napsütésbe.
– Majd az én autóm sokkal szebb lesz.

Meglepettem fordultam meg, addig nem vettem észre a kapualjban üldögélő öt-hat év körüli kisfiút. Pedig már jó régóta várakoztam az autóban, leengedett ablakkal, kikapcsolt rádióval, hallanom kellett volna, hogy ott van. Az öt-hat évesek nem nagyon szoktak csendben lapulni.

Biccentettem feléje, de nem mondtam semmit.

– Hány lóerős? – kérdezte. Szemeit összehúzva méregetett, bizalmatlanul.

Megvontam a vállam.

– Mert majd az enyém kétszáz lesz – majd rövid szünet után hozzátette: – Kétszázötven.

Rövidnadrág volt rajta, rózsaszínű, valószínűleg nővértől vagy más közeli lányrokontól örökölt sportcipő. A trikóján pillangó.

Mintha észrevette volna, hogy a ruházatát nézem, maga alá húzta a rózsaszínű cipőt és kijelentette:

– Majd az én öltönyöm szebb lesz. Szürke. Nem fekete.

Jól fog menni azokkal a rózsaszínű cipőkkel, gondoltam.

Aztán már nem mondott semmit, csak nézett. Végignézte, amint elszívom a cigarettát. A túlsó oldalon levő intézet kapuját lestem, ideje lenne már indulni.

– Az autóm majd fekete lesz, mint ez. De sokkal nagyobb. És magasabb leszek, mint te. Drágább cigit fogok szívni. Szebb leszek, és az is lehet, hogy nem vezetni fogom a nagyobb autómat, hanem majd hátul ülök.

Nem tudom, hogy miért, de kissé dühbe gurultam, elöntött valami gonosz gondolat. De hát te kérted, kicsi haver!

Odaléptem az autó hátsó, csomagtéri ajtójához, zsebemben megnyomtam a gombot, és határozott mozdulattal feltéptem a súlyos ajtót. Belenéztem az elkerekedő szemébe, elpöccintettem a cigarettacsikket a kapualj mellett húzódó kerítés aljába. Visszacsuktam az ajtót, biccentettem feléje, majd visszaültem az autóba.

Mielőtt beindítottam volna a motrot, még meghallottam, amint a kapualjból felém száll hangja:

– Majd az én autómban kétszer ekkora koporsó lesz, két halottal!

 

Megjelent: HELIKON 2021.06.25